1988-ban alapított egyesületünk 2005-ben került fel a Magyar Úszó Szövetség tagjai közé.
Mintegy 200 gyermek úszásoktatásával, versenyeztetésével, valamint a vízilabda utánpótlás nevelésével foglalkozunk. Versenyzőink eredményei országos viszonylatban is jelentősek - Révész Kata például bekerült a Spanyolországban rendezett Európa Bajnoki Magyar úszóválogatottba. Versenyzőink az első 10 között folyamatosan jelen vannak a magyar országos ranglistákon.
Egyesületünkben nem csak úszni tanulnak meg a gyerekek, hanem sokoldalú képzésben is részesítjük őket, megismertetve más sportágakat is és bevonva családtagjaikat. Ennek érdekében szervezünk például sífutó edzőtáborokat, szombatonként lovagolni tanítjuk a nagyobb versenyzőinket, táncot is tanulhatnak az uszodában sportolóink.
Fontosak a lazító, nyújtó edzések, ezért „pilates" oktatásokat is szervezünk. Edzőtáborainkban színjátszó kört és furulyaoktatásokat is tartunk. Minden évben gondoskodunk az elismerésekről és a csapatépítésről, díjainkat az év végi úszóbáljaikon adunk át úszóinknak, edzőinknek.
Arany szintű támogatóink: Fő támogatónk: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Délzalai Víz és Csatornamű Zrt. Szabadics Kft.
Ezüst szintű támogatóink: Medicura Kft. Kögáz Kanizsa Épszer Kft.
Bronz szintű támogatóink: Keleti gyógyszertár Domoplan Kft. Rotary Zrt. Draskovics Kft. Honneywell Kft. Primer 2000 Kft. Sopron Bank Zrt. Bonbonetti Kft. Drill Trans Zrt. Kálovics Trans Kft. Kanizsa Uszoda Kft. Dr. Abay Nemes Ügyvédi Iroda Zala Petroltrans Kft. Uniqa Biztosító Zrt. Hidrofilt Kft.